Advertisement
  1. Business
  2. Marketing
  3. Creativity

10 kreatív prezentációs ötlet: amelyek inspirálni fogják a hallgatóságodat...

Scroll to top
Read Time: 10 min

() translation by (you can also view the original English article)

Az előadó belépett a terembe, megérintette a mikrofont, eltakarta a fülét, hogy a mikrofon okozta éles recsegéstől megóvja magát, gépiesen felnevetett, hallhatóan felsóhajtott, mormogott valamit, és elkezdett dadogni.

És innentől kezdve minden kisiklott. A prezentáció legérdekesebb részének vége volt.

Miközben a szavakkal akadozott, körülnéztem a teremben. Egy tengernyi fej, amely az elnehezülő pillantások ritmusára bólogat. Senki nem tudott éber maradni, nem is beszélve az előadó gondolatainak értékeléséről. Kár.

Igazán kár, mert személyes tapasztalatból tudtam, hogy a beszélő briliáns volt a munkájában. De a prezentációja azon a napon senkit nem győzött meg a profizmusáról. Sőt ami még rosszabb, egyetlen embert sem inspirált cselekvésre a teremben, hogy majd alkalmazza őt mint szakértőt.

Nyerni egy üzletben azt jelenti, hogy jó vagy abban amit csinálsz, ugyanakkor pedig intelligens, vonzó módon és megfelelő csomagolásban mutatod be a munkád nagyszerűségét. Mert ha senki nem láthatja a nagyszerűségedet, akkor honnan tudhatná valaki valaha azt, hogy szüksége van a szolgáltatásaidra?

Más szóval: egy jól őrzött titok nem válhat népszerűvé.

És egy rejtett briliáns business nem hozhat számodra nyereséget.

Ami azt jelenti, hogy egy kisvállalkozás tulajdonosaként prezentációkat kell tartanod a munkádról. Fantasztikus, briliáns és érdekes prezentációkat a munkádról.

Creative presentation ideas to lead your audience to actionCreative presentation ideas to lead your audience to actionCreative presentation ideas to lead your audience to action
Kreatív prezentációs ötletek a hallgatóságod inspirálására. (grafikai forrás)

Akár az üzleti javaslatodat mutatod be lehetséges ügyfeleknek, vagy a munkád eredményeit egy szakmai konferencián, vagy egy potenciális befektetőkből álló bizottság előtt tartasz bemutatót, a célod ugyanaz: a hallgatóságod inspirálása. Bizalmat kelteni bennük a munkád iránt, ami cselekvéshez fog vezetni, amit bevétellé változtathatsz a vállalkozásod számára.

Mi tesz inspirálóvá egy prezentációt versus mi az, amitől mindenki elalszik?

A következő tíz kreatív prezentációs ötlet segíteni fog egy olyan lebilincselő prezentáció összeállításában, ami megragadja és fenntartja a hallgatóságod figyelmét a beszéded során.

10 kreatív prezentációs ötlet

1. Mondj el egy történetet

Az emberi agy úgy van tervezve, hogy reagál a történetekre, úgy egy túlélő mechanizmusként (Ne hagyd el a barlangot! Egy nagy mamut zsákmányt keres a környéken!), mint egy szórakoztató mechanizmusként (... és akkor, amikor a mamut közelebb lépett, kiugrottam a rejtekhelyemről, a rám aggatott ágakkal és minden, és elkezdtem üvölteni mint egy kegyetlen vadállat...). És ez a kettős szerep segített abban, hogy a történet az ember egyik legerősebb kommunikációs eszközévé váljon.

A történet az, ahogyan érzékeljük és feldolgozzuk a körülöttünk levő tények világát.

A történetek sokkal érdekesebbek a tényeknél, mert a történetek szórakoztatnak bennünket. A történetmesélés felkelti és fenntartja a figyelmet. Segít a közönségnek megérteni az elmondottakat és megjegyezni ezeket jóval azután is, hogy a történetnek már vége van.

Ahelyett, hogy a történetedet kizárólag tények sorozataként mutatnád be (költségvetések, számok, bontások), amelyek még a legkedvesebb hallgatóságot is kiborítanák az unalomtól, szervezd a tényeidet egy történetté.

És használj professzionális designt, figyelemfelkeltő fotó layoutokkal és grafikákkal, hogy segíts a hallgatóságodnak vizuálisan összekapcsolódni a történeteddel, mint például ez a stílusos Summit 2 PowerPoint sablon:

Summit 2 Powerful PowerPoint templateSummit 2 Powerful PowerPoint templateSummit 2 Powerful PowerPoint template
Summit 2 rugalmas PowerPoint prezentációs sablon.

Milyen érdekes kapcsolódásokkal kötheted össze a feltárt tényeket? Milyen történetet építhetsz köréjük, ami leköti a hallgatóságodat az elejétől a végéig? Mondd el nekik ezt!

Tudj meg még többet a prezentációk írásának folyamatáról:

2. Kérdezz kérdéseket a kulcsfontosságú pillanatokban

A kijelentések unalmasak és kiszámíthatóak. Főként egy prezentáció során. Mivel a prezentáció lényegében egymáshoz kötődő kijelentések sorozata, egy újabb kijelentés nem valószínű, hogy felcsigázza a hallgatóságodat – még egy kivételes kijelentés esetében sem.

De mi van akkor, ha kérdezel egy kérdést inkább?

Egy kérdés megszakítja a prezentációd megszokott ritmusát, és segít kiemelni a mondandód fontosságát. Sőt mi több, egy kérdés a prezentációdat egy passzív történetből aktív kutatássá alakítja, amit a hallgatóságod a saját válaszán keresztül is felfedezhet.

Ask questions and interact with the audienceAsk questions and interact with the audienceAsk questions and interact with the audience
Kérdezz kérdéseket és interakcionálj a közönséggel. (grafikai forrás)

Egy kérdés megválaszolása révén (még ha csak fejben is) a hallgatóságod még inkább azt fogja érezni, hogy részt vesz a prezentációdban, és érdeklődéssel fogja követni a szavaidat.

3. Szervezd a prezentációdat 3 világos pontba

A 3-as számot mintegy mágikus számként tartották számon sokféle kultúrában az ókortól kezdve. Az emberi elmét lenyűgözi a dolgok hármasa, és segít, hogy jobban megjegyezze az információkat: test, elme és lélek; vér, izzadás és könnyek.

Mágikus vagy nem, a hármas szám varázslatként működik. És a prezentációd végén mindannyian vissza tudunk emlékezni három dologra, amit elmondtak.

Ezért ahelyett, hogy a szerencsére bíznád ezt a három értékes dolgot, miért ne vennéd a kezedbe az irányítást, és szerveznéd a prezentációdat három fő pontba? Így biztos lehetsz benne, hogy a hallgatóságod a fontos dolgokra fog figyelni és nem pedig a jelentéktelen részletekre.

Még ha háromnál több pontot is készítesz, és valószínűleg így lesz, találhatsz módot arra, hogy a kisebb pontjaidat három fő kategóriába szervezd. Így könnyen kezelheted és összefoglalhatod a prezentációd lényegét a végén.

Költségvetés, idővonal, eredmények. Probléma, javaslatok, megoldás. Kezdő rész, közép rész és befejező rész. Csak tartsd észben, hogy három részre oszd!

4. Szakítsd meg humorral

A humor mozgatja a világot. És ugyanez igaz az üzleti világra is. Végül is senki nem szeret rideg emberekkel dolgozni.

Ezért még ha egy „komoly” ügyfél vagy befektető előtt tartasz bemutatót, akkor is használd a humort a prezentációdban. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan vicceket kell mesélned. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy kedves vagy, könnyed és kellemes.

A humor nem az erős oldalad? Ne aggódj. Találhatsz prezentációkat arról, hogy hogyan készíts humoros bemutatókat!

23 tipp humoristáktól arról, hogy hogyan legyél viccesebb a következő prezentációdnál, David Nihill-től.

Habár nehéz lehet eltalálni a megfelelő hangnemet a humor tekintetében, mégis az egyik legjobb prezentációs ötlet, amit felhasználhatsz. A humor megtöri a jeget közted és a hallgatóságod között. Segít, hogy mindenki könnyednek, barátságosnak, és jókedvűnek érezze magát irántad (ami még jobb eredményekhez vezethet a prezentációdat illetően). És abban is segít, hogy megnyissa az embereket az ötleteid iránt, amiket a prezentációdban nyújtasz.

5. A PowerPoint bemutatódat meggyőzésre tervezd, nem pedig megzavarásra

A PowerPoint prezentációdnak legyen célja. Ne csak egy olyan PowerPoint legyen, ami egyszerűen kitölti az üres falat mögötted. És ne egy olyan PowerPoint legyen, ami elismétli a prezentációdat felsorolás formátumban. Ezek a PPT típusok feleslegesek.

Ehelyett egy olyan PowerPoint-ot készíts, ami kiegészíti a prezentációdat. Így válik teljessé a narratíva történeted.

Ez azt jelenti, hogy egy olyan PowerPoint prezentációs designt válassz, ami a legjobban illik a narratívád struktúrájához. A jó prezentációs gondolatok könnyen elvesznek egy középszerű designban. Olyan prezentációs diákra van szükséged, amelyek kiemelik az innovatív ötleteidet.

És ez azt is jelenti, hogy idézeteket, kulcsmondatokat, képeket és egyéb vizuális elemeket is használj, amelyek alátámasztják és javítják, nem pedig felülírják a prezentációd meggyőző erejét.

Gondolj a PowerPoint-ra úgy, mint egy módra a hallgatóságod végigvezetésére a prezentációdon keresztül, ugyanakkor megtartva a figyelmüket és a fókuszukat minden egyes pillanatban.

Keress nagyszerű PowerPoint sablonkat az Envato Market (GraphicRiver) oldalon, amelyek segítenek neked elkezdeni a prezentációdat professzionális design diákkal. Böngészd át az alább kiemelt kreatív, divatos PPT témákat, és tudd meg, hogy hogyan szabhatod személyre a diákat a prezentációdhoz a vásárlás után:

6. Ne olvasd a diáidat

A diáról olvasás, amit mindenki láthat a teremben (és saját maga is elolvashatja) unalmas, és felkészületlennek mutat. A PowerPoint-od nem azért van ott, hogy emlékeztessen arra amit mondanod kell, hanem hogy a hallgatóságod jobban megértse a mondanivalódat.

Ha olvasod a PPT prezentációdat, akkor a hallgatóságod elkerülhetetlenül veled együtt fogja olvasni azt. És kimutatták, hogy az elménk az olvasás idejének 20-40%-át kalandozással tölti.

Ez azt jelenti, hogy miközben a diákat olvasod, a hallgatóságod azon ábrándozik, hogy vajon mi lesz vacsorára vagy hogy nem hagyta-e a konnektorban a vasalót. És nem azt szeretnéd, hogy ezen gondolkozzanak!

Avoid Reading from Your Presentation SlidesAvoid Reading from Your Presentation SlidesAvoid Reading from Your Presentation Slides
Kerüld el a prezentációs diáidról való olvasást. (grafikai forrás)

A szövegek a diáidon legyenek rövidek, és csak a fontos gondolataid kiemelésére használd őket, vagy a prezentációd különböző szekcióiban levő címek kiemelésére.

A diáid soha nem kellene mankót képezzenek a prezentációdhoz arra az esetre ha nem jut eszedbe, hogy mit kell mondanod. És soha nem kellene néhány sornyi szövegnél többet tartalmazniuk.

A diák nem arra vannak, hogy olvasd őket, hanem hogy gyorsan kihangsúlyozd a kulcspontjaidat.

7. Használj vizuális elemeket az absztrakt fogalmaid megalapozására

Hogyha nem használhatsz egymillió felsorolási pontot a prezentációd összefoglalásához a diáidon, akkor mit kellene tartalmazniuk a diáidnak?

Vizuális elemeket! Rengeteg vizuális elemet!

Grafikonokat, diagramokat, amelyek illusztrálják a kulcspontjaidat és segítenek ezeknek kihangsúlyozásában. Továbbá olyan képeket, amelyek hatással lesznek a hallgatóságodra és emlékezetessé teszik az érvelésed lényegét.

Van különbség aközött, ha azt mondod, hogy a te megoldásod 20%-al fogja csökkenteni a költségeket, vagy ha megmutatod ezt egy grafikonon valós számokkal. Segít átvinni a lényeget egy absztrakt elméleti területről a tények konkrét területére.

És ne ragadj le a hagyományos prezentációs vizuális elemeknél. Végül is nem 1998-ban vagyunk. Tartsd észben, hogy a vagány prezentációs ötletek napjainkban nem ugyanazok, mint ezelőtt egy évtizeddel.

Hozd a prezentációdat a jelenbe különféle vizuális elemek használatával. Grafikonok, emojik és akár gifek használata ha ez megfelelő, segíteni fog a prezentációd aktuálissá tételében és életre keltésében.

Íme az egyik legnépszerűbb PowerPoint sablonunk, a Marketofy. Számos innovatív dia design opciót tartalmaz, fotó layoutoktól infografikákig, és egyebeket:

Ultimate PowerPoint Template - MarketofyUltimate PowerPoint Template - MarketofyUltimate PowerPoint Template - Marketofy
Marketofy – alapvető PowerPoint sablon.

Fedezd fel a remek infografikákkal rendelkező legjobb PowerPoint sablonjainkat ebben a válogatott gyűjteményben:

8. Emeld ki vizuális metaforákkal a fontos pontokat

A vizuális elemeket, akár emojik, grafikák vagy képek ezek, nem kellene nagyvonalúan használnod a prezentációdban. Ehelyett minden, amit a diavetítésedbe teszel, egy specifikus céllal kell rendelkezzen.

A vizuális metaforák használata egy hatékony mód a képek használatára. Ne csak azt mondd az ügyfeleidnek, hogy a terved révén az új követők úgy fognak majd jönni hozzájuk, mint a méhecskék a mézre. Illusztráld ezt egy képpel, hogy ez a gondolat megmaradjon az elméjükben.

Egy olyan helyzet vizuális képei, amit már ismerünk, segítenek hosszabb ideig megőrizni azt a gondolatot a memóriánkban. Ezek valami olyasmit adnak nekünk, amire könnyű hivatkozni.

9. Tedd személyessé a példáidat

Egy másik kreatív prezentációs ötlet az, hogy a beszédedet minden egyes alkalommal személyre szabod az adott közönség számára, akihez szólsz. Akár egy lehetséges ügyfélről van szó, egy hallgatóságról egy konferencián, vagy egy potenciális befektetőről, mindig módosíthatod és személyre szabhatod a prezentációd élményét egy specifikus hallgatóság számára.

Adj példákat a prezentációdban, amelyek bevonják a közönségedet, és mutasd meg, hogy a megoldásod hogyan fog az előnyükre válni.

Az embereket lehet hogy nem érdekli (vagy azt gondolhatják, hogy nem érdekli őket) a megoldásod vagy a beszéded, ha csak általánosságban beszélsz. De abban a percben, hogy az emberek rájönnek, hogy valami közvetlen hatással lehet rájuk és személyes előnyük származhat belőle, akkor elkezdenek figyelni!

Mutasd meg a hallgatóságodnak a prezentációd közvetlen hatásait, bevonva ezeket a példáidba, és elnyered a teljes figyelmüket és megteszed az igenhez vezető út felét!

10. Használj zenét!

Ez lehet, hogy nem egy szokványos gyakorlat azokban a prezentációkban, amiket láttál, de a tudomány bebizonyította, hogy működik. A John Hopkins University-n is dolgozó Ronald A. Berk által végzett egyik kutatás szerint „Egy PowerPoint prezentációban felhasznált zene fenntarthatja a figyelmet, ugyanakkor átcsúsztatva a tartalmat a hosszútávú memóriába.”

És ez nem új tudomány! Mindannyian tudjuk ezt évtizedek óta. Példa: meg tudod mondani, hogy hány olyan filmet láttál az életben, amiben nem volt zene? Megmondom én neked: nulla!

Mióta felfedeztük, hogy hogyan adjunk hangot a filmekhez, nem csupán párbeszédet, hanem zenét is rögzítünk. Mert a zene segít a hangulat megteremtésében, megadja a megfelelő érzelmi hatást, és izgalmat hoz.

Egy másik mód a zene használatára? A hangulat megkönnyítése és egy mini táncszünet mindenkinek!

Akárhogy is döntenél a használatát illetően, a zene hozzáadása egy igazán vagány prezentációt eredményezhet, ami kiemelkedő lesz a hallgatóságod elméjében.

Ezért próbáld ki ezt az innovatív prezentációs ötletet, és add hozzá a megfelelő zenét a következő prezentációdhoz, hogy életre keltsd azt.

Tedd emlékezetessé a következő prezentációdat!

A tények egyszerű bemutatása egy alapvető prezentációt eredményez. Hogyha a célod a prezentációddal a hallgatóságod lenyűgözése és meggyőzése, akkor egy struktúrát kell felépítened és izgalmassá kell tenned a beszédedet verbálisan és vizuálisan egyaránt.

Használd ki ezeket a kreatív ötleteket a prezentációd jobbá tételéhez. Továbbá még több ötletért a prezentációd jobbá tételét illetően nézd át ezt a cikket, ami prezentációs tippeket tartalmaz, vagy böngészd át a kiemelt prezentációs anyagunkat:

Hogyan strukturáld és tervezd meg a prezentációidat? És mit fogsz másképp csinálni a következő prezentációdnál, ha már ismered ezeket a prezentációs tippeket? Vannak más kreatív prezentációs ötleteid, amiket megoszthatsz velünk? Ha igen, tudasd velünk is ezeket!

Advertisement
Did you find this post useful?
Want a weekly email summary?
Subscribe below and we’ll send you a weekly email summary of all new Business tutorials. Never miss out on learning about the next big thing.
Advertisement
One subscription. Unlimited Downloads.
Get unlimited downloads